Mikor a pihenés nem elvárás, de nem árt

Fiatalok vagyunk, frissek, üdék és tettre készek. Beszippantott minket a város, a maga nyüzsgésével, zavarodottságával együtt, így soha nincs megállás. De nem is szeretnénk, hiszen hozzá szoktunk már az állandó rohanáshoz, gyors és hatékony ügyintézéshez, a családi és baráti kötelékek havi egy alkalmas ápolásához, a mindent azonnal megkapáshoz. Mindig többet és jobbat szeretnénk mindenből: barátokból, szeretőkből, lakásból, autókból, ruhákból... Az érzés pedig minduntalan ébren tartja az önámító kergetőzést; ha jobban teljesítünk elérünk mindent, amit szeretnénk. Mindennek, amit csinálunk, meg lesz a várt eredménye, csak kitartónak, éles eszűnek kell lenni, és fontos, hogy gyorsabb reakcióidővel dolgozz, mint a többiek. De mi az a várva várt eredmény? Mi is az pontosan, amit szeretnénk? Hiszen már legalább egyszer életünk során elértünk oda, ahová nemrég még annyira vágyódtunk.

Éveken át tanultunk, hogy megkapjunk álmaink állását. Most ott ülünk a székünkben, és elégedetlenkedünk a főnök hülyeségei miatt, és hogy mi miért nem kaptunk fizetésemelést idén. Mintha csak tegnap lett volna, hogy ment otthon a vérre menő vita a reggeli fürdőszoba használati jogért, akkor azt kívántuk bárcsak már külön élnénk. Akkor majd minden olyan egyszerű lesz. Most nem találod a helyed a lakásodban, nem érdekel, hogy mit hova raksz, és hogy van-e virág az ablakban. Amikor gyerekként sétáltál a szüleiddel, és láttad őket kézen fogva nem kívántál többet csak, hogy majd egyszer valaki a Te kezedet is így fogja. Most mégis hatalmas elvárásokkal kergeted a nagy Őt..

Mi lenne, ha lepihennél kicsit? Csak úgy élveznéd a sok jó dolgot, ami körülvesz, és amiért már megküzdöttél. Perszer ilyenkor jönnek az Y generáció fejében oly mélyen és alaposan elültetett gondolatok: "Minek pihenjek, hisz az nem visz előre! Majd pihenek, ha öreg leszek. Egyébként is, Én akarok lenni a legjobb." Folyamatos bizonyítási vágy, megmutatni szülőknek, régi barátoknak, hogy igenis Te sikeres és boldog vagy. Ez az a csapda, amibe a mai 20-30as éveiket taposók, oly könnyen beleestek. Mindig más véleméynével foglalkozni és a maximáslisnál is többet nyújtani, lehetőség szerint az élet minden területén.

Miért?

Miért olyan fontos ez nekünk? Dőljünk hátra, és élvezzük végre az életünket. Csináljuk néha azt, amit szeretnénk, és ne nézzük mindig, hogy ez vajon mennyire válik majd később a hasznunkra. Csak élni bele a világba, magunk és mások felé támasztott elvárások nélkül. Menjünk ki a természetbe. A természet az egyetlen olyan energiaforrás, ami segít visszatalálni Önmagukhoz. Magunk mögött hagyva azt az elvárásokból, teljesítménykényszerből és felelősségből épített szemétkupacot, amelyben olyan nagy lelkesedéssel hempergünk, a hétköznapok sivár talaján.