Személyiséged megismerésével és annak finomításával egyre közelebb kerülsz Önmagadhoz és másokhoz is. Így érdemes jól ismerni attitűdjeinket.

Nincs csak extrovertált vagy csak introvertált személyiség, mindkettőt magunkban hordozzuk. Ennek ellenére többnyire egyik vagy másik táborhoz mindig jobban húz a szívünk.

Milyen vagyok én?

Manapság egyre többet foglalkozunk a kérdéssel, vajon mi milyen kapcsolotot alakítunk ki környezetünkkel, milyennek látnak minket mások? Szórakoztatónak, viccesnek, társasági embernek tűnök? Esetleg magának valónak, csendesnek ugyanakkor megfontoltnak és hatékonynak? Mind két típusnak meg vannak a maga előnyei és hátrányai, habár nézőpont kérdése, hogy ki melyik jellemzőt tartja előnynek vagy hátránynak.

Én nem választom el ezt a két beállítottságot ilyen élesen egymástól. Életünk során többször változunk, adott életszakasztól, körülményektől függően, így semmi esetre sem tudnám rá mondani valakire, hogy Te csak introvertált, vagy csak extrovertált vagy. A hangsúly inkább azon lenne, hogy tisztában legyünk önmagunk és mások beállítottságával. 

Én például nagyon szeretek nagy társaságban lenni, szórakozni járni, harsányan csevegni és hahotázni a semmiről. Könnyen hozok létre új kapcsolatokat, barátkozó típus vagyok. Sokszor hangosan gondolkodom, és többször előfordult velem, hogy előbb beszélek, mint gondolkodom. Másrészről viszont 3-4 óra társasági élet után szükségem van 1-2 óra "énidőre", hogy újra magammal lehessek és rendezzem a gondolataimat, érzelmeimet. Imádok olvasni, hosszú órákat vagyok képes eltölteni a könyvem fölött egy esős vasárnap délután a teámat iszogatva. Ez alapján hova is sorolnám inkább magam? Mindkettő én vagyok. 

Amit megtanultam, hogy felismerem, és kezelem, hogy a lelkemnek mire van szüksége, és már másokon is látom, hogy inkább extrovertáltabbak vagy introvertáltabbak táborba tartoznak.

Így nem érzem magam kellemetlenül, ha pár óra baráti beszélgetés után, én már távoznék a társaságból, tisztában vagyok vele, hogy én ilyen vagyok, és olyan emberekkel barátkozom, akik ezt megértik.

Ugyanakkor másoknál is felismerem a beállítottságokat. Például, ha valaki nem szólal meg egész baráti összejövetel alatt, egyszer megpróbálom ugyan bevonni a beszélgetésünkbe, de utána nem erőltetem rá az extrovertáltságomat, és nem akarom kimozdítani őt onnan, ahol szeret lenni. Hiszen milyen jogon mondjuk bárkiről, hogy nem mozdul ki a komfort zónájából és ez rossz? Más szemszögből vizsgálva,  és ennél a példánál maradva az extrovertált sem mozdul ki a saját megszokásából azzal, hogy újra és újra olyanná akarja tenni az introvertáltabbakat, mint amilyen ő.